Részletek a könyvből:
Család
Szegény család voltunk. Emlékszem, bélyeget gyűjtöttünk az általános iskolában, és amikor az egyforintos címletekből összejött száz, akkor ki kellett venni, mert annyira nem volt pénzünk. De ahogy én a motorral szinte összenőttem, úgy éltünk a családban is egymással. Együtt voltunk jóban-rosszban, közösen örültünk a sikereknek és sírtunk, ha valami baj történt.
...
Jött a háromkerekű, lábbal lökhető kis „motor” – sok kisgyerek kezdi így –, amit apu átalakított kétkerekűre. Még gumit is ragasztott körbe a kemény műanyag kerékre, hogy ne csússzon a padlón, és lehessen dönteni kanyarban. Löktem magam lábbal egy valódi kétkerekű játékszeren, amivel már akkor úgy kanyarodhattam, mint az igazi versenymotorral...
...
A 2005-ös barcelonai futamon a rajtrácson álltam, és anyu tartotta nekem a napernyőt.
– Csak lassan, kisfiam! – tanácsolta féltőn, ám egy pillanat alatt kapcsolt és a fejéhez kapott: – Jaj, mit is beszélek?!
1995 – 14 évesen
Kiutaztunk hát a Salzburgringre és mondani sem merem, nagyon megijedtem a mezőny erősségétől, a pálya gyorsaságától, a motorok technikai fölényétől. Amikor megnéztem az egyik kanyarból, hogyan motoroznak a többiek, elképedtem.
- Úristen, hát hova jöttünk?! – ötlött fel bennem egy pillanatra. – A magyar bajnokság ehhez képest semmi, gyerekjáték – gondoltam, aztán én is felültem a motorra, és apu ellentmondást nem tűrően kijelentette:
- Abban a kanyarban ugyanúgy jössz, mint a többiek, életveszélyesen!
2007
Pontosan tudtam, hogy ilyen jó motoron még soha az életemben nem ültem – azt csináltam az Apriliával, amit csak akartam, olyan volt, mintha egy számítógépes játék előtt ülnék, és nem lenne tétje az egésznek, túlmehetnék a határon. És tényleg a határokat feszegettem, a pálya minden egyes négyzetcentiméterét igyekeztem kihasználni, ráhajtottam a rázókövekre, a motor pedig mintha repült volna velem. Meg sem fordult a fejemben, hogy akár el is eshetek.
- Megcsinálja! Megcsinálja! – kiabált ujjongva apu, amiből az olaszok persze egy kukkot sem értettek, viszont kíváncsian kérdezgették, miért ugrál extázisban.
- Mit jelent ez a szó? – kérdezte Gigi Stefanótól, aki szabad fordításban csak annyit mondott:
- Azt, hogy pályarekord lesz!
Lett is.
Misano – 2007
A sportpszichológusom egyébként nagyon jól felkészített erre a versenyre, azt mondta:
- Tudod, mivel ne foglalkozz? Faubellel!
Mindenki – aki körülöttem van és nem szakértő – folyamatosan azt hajtogatta, „csak Faubelre vigyázz, csak ő ne legyen előtted!” A sportpszichológusom éppen az ellenkezőjét kérte, és nem értettem, mit jelent ez, de elmagyarázta.
Faubel az egész versenyen csak velem foglalkozott, folyamatosan nézegetett hátra, azt figyelte, én hol vagyok, és ez lett a veszte. Ezzel szemben én magamra koncentráltam, hogy kihozzak magamból mindent, amit tudok. Vele ellentétben én nem idegeskedtem, ő meg alighanem csak arra koncentrált: „Csak Talmácsi előtt végezzek, csak Talmácsi előtt!”